Munkagén X. – Munka kényszer nélkül

10. Munka kényszer nélkül

Az idő azonban egy magasabb tudatszinten nem pénz. Az időnek semmi köze a pénzhez. A szükségleti piramis magasabb szintjein az időt az ember elsősorban arra fordítja, hogy kapcsolódjon másokkal és magával, önmagát fejlessze.

 Az időt itt arra használjuk, hogy azokat a dolgokat ismerjük fel, amelyek túlmutatnak azon, amit eddig magunkról és a világról gondoltunk és magunkról feltételeztünk. Sokkal nagyobb lehetőségeket, képességeket látunk innen, és másfajta tudásra teszünk szert, amely nem (csak) a túlélésünket, hanem a növekedésünket is szolgálja.

A Maslow piramis magasabb szintjein megjelenik a fejlődés igénye a túlélés helyett. A 3. tudatszinten egymás mellett létezik a két fókusz, illetve váltakozva jelenik meg a belső képernyőnkön a túlélés és a fejlődés, mint cél. Minél előrébb jutunk, a túlélési szignál annál jobban gyengül, ahogy egyre kevésbé lesz rá szükségünk.

Ezen a tudatszinten szétválik az idő és a munka. (A 3. tudatszinten a szétválás megkezdődik, a 4. tudatszinten végbemegy.)

A munka gyakorlatilag – mivel nem kötődik az időhöz – bármeddig tarthat, hiszen nem függvénye a pénz, nem alkotó eleme ennek az egyenletnek. Ez nem azt jelenti, hogy nincs belőle jövedelmünk és ingyen dolgozunk.

Csupán nincs pénzfüggés, kiszolgáltatottság, ezért itt bármennyi időt munkára költhetek, amit már nem a pénzért végzek elsősorban, hanem mert olyan cselekvést jelent, amely hozzájárul a fejlődésemhez. 

A pénz – a 4. tudatszinttől – az egy teljesen máshonnan jövő dolog, nincs összefüggésben az idővel, sem a munkával.

Ezen a tudatszinten a képzelet már olyan fejlett, ami lehetővé teszi, hogy azzal teremtsük meg magát a jólétet (azon belül az anyagi jólétet is). Mert a jólét önmagában feltételezi a hiánytalanságot. Amikor nincs hiány az emberben, az azt is jelenti hogy sem pénzügyi, sem társadalmi vagy közvetlen az életét akadályozó hiánnyal nem szembesül . Azonban ezt a “jóléti állapotot” nem hosszantartó, időrabló és nehéz munkával éri el, hanem belső fejlődéssel, a képzeletének a fejlesztésével. 

Miután ezen a tudatszinten az ember tisztában van azzal, hogy az egész eddigi életét a tudatalatti működése szervezte olyannak, amilyennek megtapasztalta, tudja azt is, hogy ez is a képzelet műve.  Csakhogy ez a teremtő képzelet nem állt az irányítása alatt, hanem automata üzemmódban olyan scriptek játszották le magukat, amiket kölcsön kapott. A genetikánkba beíródott mentális információk, amiket elhittünk, magunkévá tettünk (a Program) használták a képzeletünket, képek, belső filmek forogtak, hogy a világunk képernyőjén visszanézhessük őket. 

A magasabb tudatszintek jelmondata, és valósága ez a belső tapasztalat: “hiánytalanul biztonságban vagyok”.

Ez a “biztonságban vagyok” jelenti azt, hogy képes vagyok rendelkezni azzal a tudással és bizalomenergiával, hogy a képzeletemen keresztül megteremtsem a jólétemet, magam rendelkezzek szabadon az időmmel. Nem a külső feltételek garantálják a biztonságomat, hanem fordítva, a biztonság-élményem, tudatom hozza létre a támogató külső körülményeket.

Itt már sem a munka, sem az idő, sem a pénz nincs összekötözve. Mindegyiknek külön szerepe van, legfőképp az időnek. 

A munka itt azt jelenti, hogy önmagamat fejlesztem, önmagamba fektetek időt, és minél többet, annál messzebb merészkedek az időben, és annál kifejezettebben teremtek, annál hatékonyabb leszek a jól-létem megteremtésében is a képességeim fejlődésével.

Mivel itt az erőforrásaim felszabadításáról, és nem azok elhasználásáról van szó, ez a teremtésmodell fenntartható, win-win modell, nem szennyező a környezetére, nem bipoláris.