Melyik tudatszinten vagy most és hogyan juthatsz feljebb?
Teszteld a tudatosságodat az 5 tudatszint segítségével.
Három részes minikurzus
A 3. rész tartalma:
- 4. tudatszint: az absztrakt elme
- 5. Tudatszint: a kvantum-elme
- Tudatszintek a Maslow piramisra vetítve
- Elkülönült világok
- A tudatszint-váltás jelei és folyamata
- Egy példa az 5 tudatszint eltérő gondolkodás-érzés-reakció működésére
4. tudatszint: az absztrakt elme
A negyedik tudatszinten az absztrakt elme képes a non-lineáris működésre…
Ezen a tudatossági szinten új szabályok lépnek érvénybe. Ide valóban keveseknek van bejárásuk, mivel ahhoz, hogy az intuitív absztrakt elmét használni tudjuk, le kell mondanunk a racionális elme irányításáról. És ez nehezebb, mint elsőre gondolnánk. Olyan, mintha egy hatalom-mániás vezetőt próbálnánk meggyőzni arról, hogy maradjon otthon, nélküle is működik a cég. Az előző tudatszint tisztánlátása után itt tényleges hatalomátvételről van szó. Ráadásul harc nélkül.
Belépés az ismeretlenbe
Újabb “out of the box” – élmény vár ránk, azonban más, mint az előző. A harmadik tudatszinten az önreflexív elme feltárta előttünk a racionális működésünk mechanizmusát és korlátait: megismertük a Programot, és betekintést nyerhettünk az azon túli valóságba. A nézőpontváltással előbb a saját reakciónk változott meg, majd a többieké is, átírva ezzel a régen beállt helyzeteket is. A problémák “belső feloldásának módszere” valódi ellenszert adott a kezünkbe, amivel jelentősen könnyíthettünk, javíthattunk az életünkön, a kapcsolatainkon, a hatékonyságunkon, a pozíciónkon…sikereket érhettünk el erőszak, manipuláció és erőlködés nélkül. Persze fegyelmezett gyakorlással megdolgoztunk érte.
A negyedik tudatszint azonban egy másik fordulópont. A felszabadított energiánkat itt arra használjuk, hogy további energiát szabadítsunk fel, csak most már exponenciális mértékben, és kapcsolódjunk a “géniuszi énünkhöz: az Álmodóhoz”. Ehhez pedig még a korábbi gondolkodásmódunkat – az előző szinten javított verzióját – is félre kell tennünk.
Sokan nem lépik át ezt a határt, mert elért eredményeikhez ragaszkodnak, és megdolgozott biztos sikereiket nem szeretnék feláldozni a bizonytalan “ismeretlen” oltárán. A legnehezebb azzal megbirkózni, hogy nincs előre beígért és garantált jutalom, terv és kontrollált folyamat,
– ahogyan a racionális elme eddig működött. És igen, ezen a ponton találó a mondás, hogy kockázat nélkül nincs (nagyobb) nyereség. Kell egyfajta belső megszállottság, alázat, nagyfokú bizalom és kockázatvállalás, hogy valaki belépjen a negyedik tudatszintre. Az eredmény azonban nem marad el. Csupán előre kiszámíthatatlan. Olyan, mint egy nyeremény.
Megnyerni a szuper-képességeinket: önemlékezéssel
Aki ezen a tudatszinten haladt végig, annál olyan belső képességek bukkantak elő, amelyeknek a létezéséről sokszor még csak nem is tudott. Ha pedig sejtette korábban, akkor nem tudta, hogy mire való és hogyan használja. Szinte a semmiből bukkan elő az önemlékezési folyamat során. A képességek alatt olyan belső erőforrásokat, nem mindennapi információt és energiát értünk, melyhez az érintett könnyen hozzáfér, nem tanulta és mégis természetes módon képes használni (egyszerűen tudja). Ez a “sejtszintű tudás” ugyanakkor túlmutat a tanulással elérhető szinten, illetve olyan nézőpontot képvisel, amelyet nem tanítanak – azaz újító. A legnagyobb kihívást éppen az jelenti, hogy bizonyos – a fejlődést akadályozó – dogmákat megkérdőjelez, illetve érvénytelenít, sokkal hatékonyabb, fejlettebb megoldásokat hoz.
Akik megcsinálták, nem hősök- megújult emberek
Volt, akinél a (fiziológiai regeneráló erő), gyógyító erő tört fel, és akár reménytelen kómás állapotból segített távol lévő betegnek felépülni, vagy “tisztán látta” a belső szervek állapotát műszerek nélkül, és az elváltozás okát is érzékelte, mintha a sejtek beszéltek volna hozzá. Másnál olyan új mozgásmódszert “tárt fel” a saját teste, ami túlmutatott a jógán, és nők meddő állapotait szüntette meg. Volt aki gépekkel kommunikált, és érzékelte az eseményeket, mielőtt azok megtörténtek volna. És olyan is volt, aki az üzleti életben kamatoztatta rendkívüli képességét, mellyel képes volt a szervezet minden problémáját intuitíven komplexen átlátni a megoldással együtt, olyan pozíciót és elismerést teremtve ezzel, mely hatalmas ugrás volt a korábbi előmeneteli tempójához képest.
A közös valamennyi esetben az volt, hogy a külvilág nem tudott a plusz képességükről, az láthatatlan maradt, csupán érzékelte azok jótékony hatását, melyet egyébként is csak építően lehetséges használni ezen a szinten.
Úttörők és példaképek
A negyedik tudatszint emberei az emberiség potenciális fejlesztői. Innovátorok, zsenik, akik olyan új tudásokat, megoldásokat hozhatnak el, amelyek mintaként szolgálnak, és segítenek egy fejlettebb, harmonikusabb életforma meghonosításában.
Ezen a fejlődési szinten a képességek birtokba vétele folyik, a kísérletezés, az átültetésük a gyakorlatba.
Az új tudások, erők nem öröklöttek, nem a Programból származnak, azaz nem találhatók meg a genetikai felmenőknél – vadonatújak, és nem mindig kapcsolódnak szorosan az érintett foglalkozásához. Tehát nem a szülők meg nem élt vágyainak a szintje. Ráadásul a gyakorlásuk a legteljesebb örömöt, elégedettségérzést lobbantja fel a használóban, szinte ellenállhatatlan vonzással inspirálja. Az hozzá tartozik, az övé. Közben sokkal élőbbnek érzi magát, mint bármikor korábbi életében, mert végre az mutatkozhat meg, aki valójában. Ez pozitív hatással van a környezetére is, melyre kisugárzik ez az erő. Egy negyedik tudatszinten lévő ember olyan energiatérrel és szabadsággal rendelkezik, amelyben “töltődnek” a többiek, ezért ösztönösen keresik a társaságát.
Ősbizalom és Bizonyosság
A bizalomnak egy olyan frekvenciáját éri el a negyedik tudatszinten az ember, ami messze meghaladja az önbizalom kategóriáját, nem kell érvekkel, tekintélyelvű szabályokkal megtámasztani, mert közvetlenül a forrásból származik. Mi ezt “ősbizalomnak” hívjuk.
Az erő itt nem erőszak, és nem magabiztosság, hanem a “bizonyosság” ereje, mely mentes a hittől.
A XXI. század az intuitíció kora
A jövő vezetői a negyedik tudatszintet elért intuitív vezetők
Az első két tudatszint munkáit lassan átveszik a gépek, beprogramozott robotok – a mesterséges intelligencia elfoglalja a racionális szintet, és fölöslegessé teszi az emberi munkaerőt. Az ember számára ugyanakkor ott a továbblépés lehetősége: saját kvantum-valóságának felfedezése.
Az absztrakt elme segítségével az intuíció felszabadul, a kollektív intelligencia tudástára személyre szabottan kinyílik, a hiányzó puzzle darabok a helyükre kerülnek, összeáll a kép arról, hogy ez a belső erő hogyan működik, mire való és hogyan illeszkedik a használója életébe, milyen fejlődési utat mutat a számára.
Az absztrakt elme fejlődésével növekszik ez az intuitív intelligencia, amely fraktális (integráló) működési elvet követ, és hatékonyságában messze meghaladja a lineáris racionális gondolkodással elérhető eredményeket. Ez az, amely nem helyettesíthető gépekkel.
Ez csupán az alsóbb tudatszintekről nézve tűnik idealizmusnak, vágyálomnak. Ezen a tudatszinten azonban valóság. Ugyanolyan érvényes valóság, mint az alsóbb tudatszinteké, mely azokkal párhuzamosan létezik.
Válságmentes övezet
Azok a világválságok, krízisek, melyek az alsóbb tudatszinteken komoly zavart okoznak, a negyedik tudatszintre nem érnek el. Mivel ekkorra a személy már javarészt túlvan a saját válságain, illetve azokra magasabb szintű megoldást talált, és már nem a környezete határozza meg, hanem belülről teremti a valóságát – a kollektív válságok nem sodorják el. Itt folyik tovább a teremtő, alkotó munka
Kihívás: a sebesség-különbség
Olyan hiper-sebességre kapcsol az egyén tudatossága, intelligenciája – melyet a kiterjesztett érzékelése és a tapasztalati idő (reakcióidő) drasztikus lerövidülése kísér – hogy egy “időanomália” jön létre. Akár hetek alatt lejátszunk egy olyan genetikai programot, amit amúgy 40 év alatt éltünk volna végig az első tudatszinten, és 7-9 év alatt a másodikon. A tapasztalatot, a tanulságot ennyi idő alatt megszerezzük, a felszabaduló időnk pedig “szabad kapacitás az új képességeink szerinti teremtéshez”.
Ezen a tudatszinten “van időnk”; akkor is, ha rengeteg dolgot csinálunk, miközben sokkal gyorsabban tapasztalunk, tanulunk.
Mivel itt egyszerre vagyunk képesek két időben (non-lineáris, és lineáris) létezni, elkezd nőni, tágulni a rendelkezésünkre álló idő-tér. Ennek különös mellékhatásaira most nem térünk ki részletesen, ez már a tapasztalati munka része.
A Belső Kijárat Módszer a 4. tudatszinten az erre kidolgozott “holokron modellel”- az absztrakt elmét fejlesztő gyakorlatokkal dolgozik. Ez a Senkyjel Időjáték. A szerzők által írt – belső használatra elérhető – könyv, és fejlesztett online tananyag, az Időjáték kurzus, valamint a folyamatos mentorálás segíti a résztvevőket a tudatosságuk továbbfejlesztésében. A gyakorlók elsajátítják azt az absztrakt nyelvet, amelyen ez a belső kommunikáció működik, és biztonságosan megtapasztalják a linearitáson túli kiterjesztett valóságot.
5. tudatszint: Q - az integrált elme
Az integrált (Q) ELME
Az ötödik tudatszinten a racionális és az absztrakt elme integrációja végbe megy, ezzel átlépi az idő és térbeli korlátait. Mindaz, amit erről a tudatszintről leírok, az intuícióm terméke. Még nem rendelkezem olyan stabil tapasztalattal, amelyet hitelesen megoszthatnék a kvantum-elme állapotról. Annak ellenére, hogy flash-élményeim vannak róla.
A harmadik tudatszinten a személyiség integrációja, regenerációja zajlik, a negyediken a személyiségen túli valóságunk felfedezése és az energiaforrásaink megújítása. Ezt egy olyan állapot követi, amelyben az anyagi és a szellemi valóság közötti átjárók stabilak, és tiszták, a két elme összehangolódott, együttműködik. Amit ebben a tudatállapotban szándékolunk, az akadálytalanul jelenik meg a külvilágunkban érzékszervi valóságként. Az idő és a tér már nem akadály. Mondhatjuk, hogy ez a “megvilágosodott elme” működése, a tökéletes flow, ahol a feltárt és integrált személyiségünk a szellemi kvantuminformációs forrásunkkal energiaveszteség nélkül együttműködik. Ezzel a személyiség régi formája – mint elkülönült korlátolt én-tudat – megszűnik, az “én” transzcendens minőséget vesz fel. A formák látható világában és a forma nélküli láthatatlan világban egyszerre képes mozogni.
A különböző ősi hagyományokban az 5. tudatszintet elért embereket különböző megnevezésekkel illették: Hermész Triszmegisztosz, (a háromszor született) sziddhik, buddhák, naguálok, mágusok…stb
Ugyanakkor ez az emberiség hosszú távú evolúciós célja is – a jelenlegi emberi forma, a kétbites személyiség meghaladása, a kvantum-elme állapot elérése.
Valamennyi földi életünk, krízisünk, változásunk egy belső alkímiai folyamat ezen cél felé. Minden olyan módszer, amely képes biztonságosan támogatni és felgyorsítani ezt a fejlődési folyamatot, nem csupán az egyént szolgálja, hanem az emberi faj küldetésének beteljesítését.
Erre a tudatszintre mindenki egyedül lép be, kísérő nélkül, mivel eddigre a belső vezetettség megvalósult. Szellemi értelemben is kiteljesedett szabad felnőttkor és ellenállásmentes létezés élhető meg azon keveseknek, akik idáig eljutnak.
Léteznek olyan víziók, mely szerint ha az emberiség egy nagyon csekély hányada eléri az 5. tudatszintet, az egy akkora fejlődési impulzus a közös tudatban, amely exponenciálisan felgyorsítja az alsóbb tudatszintek fejlődését is. A Jelenések könyvében 144.000 emberről szól a jóslat, mások a 100. majom elmélet alapján az emberiség aktuális tömegének 1%-ban látják ezt a határpontot. Bármennyi legyen is, a hatása érzékelhető lesz, amikor megtörténik, mivel radikálisan és globálisan alakítja át az emberi mentalitást, és nyomában a racionális pályát elhagyó – ésszel kiszámíthatatlan – változásokra számíthatunk a világban.
Talán távolinak és túl idealistának tűnhet most számodra ez a fejlődési pálya, főként a 4. tudatszinttől kezdődően. A leírásuk is egyre elvontabbá válik, mert ahogy haladunk felfelé, a lineáris nyelv egyre kevésbé képes kifejezni azt a teljességet, ami a magasabb tudatszinteket jellemzi.
Mindez ugyanakkor nem elmélet, hanem megtapasztalható létvalóság, élmény.
A saját életünkben végigjártuk azt a belső utat, ami a 3. majd a 4. tudatszintre vezetett – ezért voltunk képesek részletes leírást adni róla. Az intuíciónk pedig bepillantást engedett az 5. tudatszint potenciáljába, amely számunkra is még “várakozó valóság”. Olyan módon átformálta ez a tapasztalati tudás az életünket, hogy hivatásunknak választottuk a megosztását másokkal is. Több, mint 10 éve alkalmazzuk, tanítjuk, foglaljuk rendszerbe a tudati fejlődés elméletét, fejlesztjük gyakorlatait, és támogatjuk azokat, akik a gyorsabb fejlődési utat választják. Sokezer óra egyéni és csoportos foglalkozás, végigkísért fejlődési folyamatok, összegzett tapasztalati tudás áll a leírtak mögött.
A szükséglet-szintek és a tudatszintek összefüggései
Abraham Maslow (amerikai pszichológus) fektette le az emberi szükségletek hierarchiáját híres piramis modelljében, mely a motivációkutatás fókuszában áll napjainkban is. Úgy vélte, hogy a személyiség lehetőségeinek kibontakozása biztosítja a boldog életet, míg elfojtása frusztrációkhoz, lelki zavarokhoz vezet. Létezik ugyanakkor egy belső harc az ember alsóbb és felsőbb szükségletei és természete között, de a fejlődési impulzust az biztosítja, hogy a “belső mag”, a belső természet mindig megnyilvánulásra törekszik. A nehézségek, a fájdalom átélése egyfajta evolúciós nyomásnak tekinthető, amely hozzájárul a belső természetünk megismeréséhez, és azáltal, hogy megoldjuk ezeket a helyzeteket, az önértékelés növekedéséhez vezet. Az önismeret, és önmegvalósítás fontosságát hangsúlyozza, mint ideális fejlődési modellt.
Mindezeket az alábbi ábra szemlélteti.
Az 1. tudatszint létminőségét, és fókuszát az alsó két szükséglet (fiziológiai, biztonság) kielégítése – a túlélés – tölti ki.
1. –fiziológiai szükségletek: Légzés, Evés, Ivás, Kiválasztás, Alvás, Szex
2. -A biztonság alapvetően pszichológiai szükséglet, de fontos anyagi megnyilvánulásai is vannak: személyes biztonság, anyagi biztonság, egészség, védelem…stb
Akinek a tudati fókuszát a a testi szükségletei tartják rabláncon, vagy a “biztonság csapdájában” ragadt, az innen nem tud feljebb lépni, mert teljes figyelmét, energiáját a testi vágyai, vagy a biztonsága megszerzése és megőrzése köti le. És ez független attól, hogy pl. mekkora vagyont halmozott fel – lehet milliárdos is, ha még nem tud elszakadni a bizonytalanság okozta félelemtől. Az őselemeket tekintve ez a szint a föld elem dominanciáját mutatja. Ebben a sávban az ember nagyon földhözragadt életet él.
A 2. tudatszinten az egyén preferenciáiban a következő két szükséglet – szeretet, kapcsolódás és önbecsülés – domináns.
3.- A szociális szükségletekhez tartozik a közösségi élet, a valahová tartozás, mint például a barátság, család, intimitás, társ. Ez a szeretet szükséglete, a társas kapcsolatok szintje. Hiányában magány, szorongás, elkülönültség-élmény alakulhat ki. A kötődési mintáink meghatározzák, milyen szinten tudjuk kielégíteni ezt a szükségletszintünket. Amíg meg nem oldjuk az itt tátongó hiányainkat, addig a fókuszunk ezen a tudatszinten beragad, akár életünk központi témájává válhat hosszabb időre a kapcsolataink felépítése.
4.- Önbecsülési szükségletek: mások elismerésének vágya, hírnév, státusz, presztízs, pozíció elérése, figyelem. Az elismerés iránti vágy is egyfajta kiterjesztett szeretet-pótlék, így amikor ezek eléréséért küzdünk az életünkben, az szintén egy belső tudattalan kísérlet a hiányzó elfogadás, fontosság-érzés megszerzésére. Ha deficites az önbecsülési igényünk kielégítése, akkor kisebbrendűségi érzést, gyengeséget és tehetetlenséget érzünk. A víz őselem uralja a Maslow-piramis 3-4. szükségletsávját.
A Maslow féle szükségletpiramis alsó szintjének igényei – a fiziológiai szükséglettől az önbecsülésig – magasabb tudatszintről az egyén számára jóval könnyebben, kevesebb energiaráfordítással, hatékonyabban elégíthetők ki, érhetők el.
Mit jelent ez? Hogy amint hajlandók vagyunk a 3. tudatszintre lépni és elsajátítani az önismeretet, azzal olyan tudás birtokába jutunk, amivel az 1-2. tudatszintű helyzeteinket, hiányainkat sokkal rövidebb idő alatt, új nézőpontból jobb döntéseket hozva, és tartósan leszünk képesek megoldani. Ekkor már a biztonsági, vagy kapcsolati szükségleteink a gyakorlóterepet jelentik ahhoz, hogy tudatosabb választ adjunk, és többé nem nyelnek el, nem emésztenek fel bennünket ezek a félelmek és hiányok.
Még a 4. tudatszintre érve is előfordulnak megoldandó helyzetek, amik a testünkhöz való viszonyt, a biztonságunkat, a kapcsolatainkat, vagy az önbecsülésünket érintik, és segítenek finom-hangolni a személyiségünket, felszínre hozva az utolsó mélyebben kódolt hiányainkat is. Ekkor azonban már sokkal tisztább a képünk, több az energiánk és erősebb belső eljárásaink vannak, így sokkal kevesebb időt töltünk el a “problémában”, melyet már tudatosan fejlődési lehetőségként fogunk fel. A valóság-átalakítási képességünk fejlesztéséhez is elengedhetetlen, hogy legyenek kihívások az életünkben. Ezek mégsem hasonlíthatók össze egy alsóbb tudatszinten megélt hasonlónak tűnő helyzettel, mert a megváltozott “én”-ünk másképp reagál.
A középső szükségletszint a 3. tudatszinten lévőkre, illetve azt megcélzókra jellemző. Ezek:
5. Megismerés és megértés szükséglete: megérteni a minket körülvevő világot, megismerni önmagunkat, tanulni új dolgokat, egyre mélyebben megismerni a felszín mögött rejlő igazságokat. Ez lényegében a tanulás szükséglete, a folyamatos tudásszerzés motivációja. Itt már látható, hogy a korábbi anyagias vagy érzelmi vágyak helyett egy új, növekedés-alapú szükséglet hierarchia kerül előtérbe.
6. Esztétikai szükségletek: szépség, rend, harmónia iránti igény dominanciája. A művészetek itt erősen jelen lehetnek.
A levegő őselem uralja ezt a szintet.
A piramis csúcsán lévő szükségletek csak a 4.tudatszinten elégíthetők ki, itt jelennek meg:
7. Önaktualizáció- önmegvalósítás
8. Transzcendencia (5. tudatszint)
Az önmegvalósító embereket az alábbi kritériumokkal jellemezte:
- Hatékonyan és pontosan észlelik a valóságot, jól átlátják a helyzeteket.
- Képesek az önelfogadásra és mások elfogadására a tökéletlenségeikkel együtt.
- Spontánok gondolataikban, érzelmeikben, természetesen viselkednek.
- Függetlenek és autonómak, inkább saját belső törvényszerűségeik semmint a külső kényszerek vezetik őket.
- Friss látásmód, nyitottság jellemzi őket.
- Tisztelnek másokat, érzületükben az egész emberiséggel azonosulnak.
- Mély kapcsolat jellemzi őket egy szűk baráti körrel.
- Kreatívak, találékonyak, öntevékenyek.
- Kifinomult humorérzékük van.
- Belső szabadságukat, függetlenségüket megőrzik bármely élethelyzetben.
- Az önmegvalósítás pillanataiban képesek a katarzis átélésére.
Az önmegvalósító embert jellemző fent felsorolt Maslow-i kritériumok a 3. tudatszinten részben, a 4. tudatszinten teljes egészében megjelennek.
A tudatszintek, mint elkülönült világok
A fejlődési stációk egymásra épülnek, a fejlődési szintek nem ugorhatók át. Amikor egy adott szükségleti szintet kielégítettünk, – vagy sikerült a dominanciáját megszüntetnünk – akkor tudunk stabilan továbblépni a következő igényszintre.
Minden tudatszinten más a fejlődési sebesség, felfelé haladva pedig exponenciálisan gyorsul. Az 1-2. tudatszinten kezdjük valamennyien a fejlődési skálán. Az alkalmazkodás iskoláját valamennyiünknek ki kell járnunk (hacsak nem születtünk két megvilágosodott szülőtől – ami valószínűtlen). Valódi, szándékolt tudati fejlődésről a 3. tudatszinttől kezdődően beszélhetünk. Az első két tudatszinten az evolúciós nyomás, a környezetünkre adott adaptív válaszok biztosítanak egy lassú tempójú változást. Az adaptációs képességtől, és az intelligenciától függ, hogy mennyi idő alatt érkezik el valaki a 3. tudatszint határáig, amely egy fordulópont. Tapasztalatom szerint legkorábban a 27. életév környékén, míg többségében az életközépi válságnak nevezett tünetegyüttes megjelenésekor, a negyvenes éveikben érkeznek el ehhez a ponthoz a legtöbben.
Fontos megjegyezni, hogy a tudati fejlődés útja egy lehetőség, míg a haladás nagyrészt evolúciós kényszer – a megjelenő problémák – hatására garantált. Azonban a sebessége egyéni variációkat mutat.
Egy kis empirikus statisztika
Ahogyan ezt már Maslow is megállapította a szükséglet-hierarchiát vizsgálva – az emberek kisebb hányada jut el az önmegvalósító ember minőségéig, azaz a harmadik-negyedik tudatszintre. A saját észlelésem alapján az 1.-2. tudatszint a tömegtudat szintje, és jelenleg a 27-56 éves embereknek kb. 15-20%-a nyitott és érett arra, hogy a 3. tudatszintre lépjen, végigmenjen egy intenzív – jellemzően többéves – önfejlesztő szakaszon. Az elindulók kisebbsége 1-5 év alatt képes végighaladni a 3. tudatszinten, míg a többség lassabb tempóban képes szembenézni magával. Közülük is csupán egy töredék lép tovább a 4. tudatszintre elfogadva a gyémánttá csiszolt személyisége feladását cserébe a teljes szabadságáért.
Ebből úgy tűnik, hogy a tudati fejlődés a “kiválasztottak klubja” privilégiuma. Ebbe a klubba ugyanakkor önkiválasztással történik a belépés. Igen, bátorságot, bizalmat, energiát, időt, kitartást kíván attól, aki elindul a belső alkímia útján. Ugyanakkor semmihez sem fogható nyereséget, eredményt produkál.
A tudati fejlődés külső objektív mérésekor még egy problémába ütközünk: a figyelő helyzete – tudatszintje – meghatározza azt, amit képes felfogni abból, amit lát. Mivel az adott tudatszintről csak az azonos, vagy alsóbb tudatszinten állókról kapunk tiszta képet, míg a magasabb tudatszinten végbemenő folyamatokat (ha egyáltalán látjuk őket) – saját tapasztalat hiányában – nem tudjuk megfelelően értelmezni.
Ebből következik az is, hogy jellemzően az azonos, vagy közeli tudatszintű emberek alkotnak egymással csoportokat, mivel a szerepeik egymáshoz kényszerítik őket az alsóbb tudatszinteken, illetve ez a kapcsolódás komfortos számukra. Közös valóságértelmezési tartománnyal rendelkeznek az azonos tudatszinten lévők.
Az egyes tudatszintek párhuzamos valóságok, melyek alig, vagy nem vegyülnek.
A tudatszint-váltás jelei és folyamata
Úgy tűnik, hogy minden tudatszintnek saját szabályai vannak, melyek rá érvényesek.
Az egyes tudatszintek saját térszerkezetek, saját szabályokkal – vagyis külön univerzumok.
Ezekben a terekben az energia másként mozog, más minőségű tapasztalatok megélését szolgálják.
Ezért csak egy arra alkalmas “információs és energetikai állapotban” léphetünk be a magasabb tudatszintek játszótereire. (Erről részletesebben lesz szó a következő részben)
Átmeneti zónák -két tudatszint között
A tudatszinteknek van kapcsolódási felületük, ahol érintkeznek – ezek “átmeneti zónák”. Olyan “tér-örvények”, melyek két térszerkezet találkozási pontjai, és a kettős hatás miatt ellentmondásosak. Ezért a bennük tartózkodás intenzív időszak .egy “már nem itt-még nem ott”-érzéssel társul.
Az Elengedés kihívása – a Bomlás virágai
Az egyes tudatszintek közötti átmenet káoszos élmény, ami cseppet sem kellemes. Ilyenkor minden felborul, ami a korábbi tudatszint szabályai szerint beállt, rögzült, mindaz, ami visszatartana és ez frusztráló lehet, ha ellenállunk és ragaszkodunk a bevált dolgokhoz, módszerekhez, élethelyzethez, kapcsolatokhoz, körülményekhez, szerepekhez. Mert ezek ilyenkor szükségszerűen szétesnek, lebomlanak, hogy helyet adjanak egy új minőségnek. Az új tudatszintre átlépéskor az előző tudatszint kötései felbomlanak. A lebomló szakasz mindig jelzi a továbblépést. A szétesés nem öncélú, hanem minket szolgál, jelezve, hogy már kinőttük az adott “dobozt”.
A továbblépés előtt tehát el kell engednünk az elért eredményeinket, a ragaszkodásainkat, a megszokott módszereinket, és az ott maradó játszótársakat.
Innen fordulnak vissza a legtöbben, és próbálják konzerválni a múltat. Azt hiszik, valami baj van velük, és a régi szabályok szerint próbálják kijavítani, ami “elromlott”, korrigálni.
Pedig csak el kéne engedni a helyzetből magukat, és felfedezni, hogy már nem a régi szabályok érvényesek, és hogy ez nem baj. Sőt, éppen a fejlődés jele.
Otthagyni a játszótársakat?- a leválás-konfliktus
Az átlépés átmeneti időszakában konfliktusok alakulhatnak ki azokkal, akik maradnak az adott tudatszinten, és nem lépnek tovább, nem jönnek velünk. Ők is érzik a leválást, és “tudattalanul” itt akarnak tartani bennünket, nem érdekeltek a továbblépésünkben (persze a mi érdekünkben lépnek fel). Ezek a leválás konfliktusai, amelyben veszteség-élmények jelennek meg. A leválás energiát von el azoktól, akiket az adott tudatszinten tápláltunk, ezért heves ellenállást tapasztalunk a részükről – akár számonkérést, figyelmeztetést, bosszút, akár agressziót, vagy éppen könyörgést, érzelmi zsarolást – amikor elfordítjuk a figyelmünket, azaz kivonjuk az energiánkat abból a szerepből, amit addig játszottunk.
Halál és gyász
Minden tudatszint-váltás egyfajta “halál-élmény” (leválás az előző szintről), amelyet követ az “újjászületés”, az újrastrukturálódott működés ( az új szinten létezés). A leválás során végbemegy a belső összegzés, számvetés, a búcsúzás a megszokott komfortzónánktól pedig hasonlíthat a gyász tüneteire. Ez azonban “pszeudo-gyász” abban az értelemben, hogy nem szenvedünk el valódi veszteséget. Érzelmileg felkavaró lehet ez az időszak, mivel egy energetikai átalakuláson megyünk keresztül.
Aki eléri az 5. tudatszintet, az “háromszor született”.
Meddig látunk?…azaz a relatív láthatatlanság
Minden tudatszintről az alatta lévő tudatszintek beláthatók, ismertek, megtapasztaltak, és jól olvashatók azoknak, akik a dekódolást a harmadik tudatszinten elsajátították.
A közvetlenül fölöttünk lévő tudatszinttel szintén tudunk kapcsolódni, de passzívan (innen befogadók vagyunk) Ez azt eredményezi, hogy képesek vagyunk érzékelni ezt a tudatszintet, de még nem ismerjük.
A magasabb tudatszintek már nem “láthatók”.
Egy 2. tudatszintű ember nem látja/érzékeli a 4. tudatszinten lévőt. A 4. tudatszintű ember szándékán múlik, hogy kapcsolatba tud-e lépni vele bárki a 2. tudatszintről, alapból “láthatatlan” az 1-2. szint számára. A “láthatatlanság” nem a fizikai valójára vonatkozik – bár magasabb szinten arra is érvényes lehet – hanem a felismerésére és a kapcsolódásra. A magasabb tudatosság mindig irányító az alacsonyabb irányában.
Kapcsolódás: nagyszámú idegen vs. kis létszámú közösség
A saját tudatszinten lévőkkel folytatunk aktív kapcsolatot. Passzív kapcsolataink lehetnek a korábbi alattunk lévő tudatszinten lévőkkel, illetve “tanítóinkkal/vezetőinkkel” eggyel magasabb tudatszinten.
A racionális elme egyik félelme, hogy magasabb tudatszinten egyre kevesebben vannak, így egyre kisebb a kapcsolódási valószínűség.
Amit nem vesz figyelembe, az az, hogy bár kevesebben vannak, de ők sokkal közelebb magukhoz, ezáltal a többiekhez is. Vagyis a vonzás-összetartás köztük sokkal erősebb, mint az 1-2. tudatszintű sokaságban, akik maguktól távol lévőkként egymástól is távol vannak.
Alattunk lévő tudatszintek felé (adó) pozícióban vagyunk.
Fölöttünk álló tudatszint felől pedig kapunk (vevő).
Az egyensúly (adó-vevő pozíciók között) elérése a 3-4. tudatszint belépő feltétele (energia-egyensúly). Az egyensúly megtartása energetikai bővítés mellett pedig a 4. tudatszint kihívása.
Egy példa az 5 tudatszint eltérő gondolkodására, érzésvilágára és cselekvésére
A különböző tudatszinteken eltérő mentális-emocionális működés jellemző. Az egyes szintek – egymáshoz képest – másként gondolkodók. Ebből pedig következik, hogy a viselkedési,- reakció-mintázataik is eltérnek.
Nézzünk egy egyszerű példát, ami érzékelteti a különbségeket (megtörtént eset).
Lefagyott az út, tükörjég van. Munkába kell menni, ami fél óra autóval. Bár van téligumi az autón, de a kis hegyi szerpentin-utat biztos nem takarítják, ott még soha senki nem látott sószórót, ott necces lesz a közlekedés. Nincs másik út.
Döntési alternatívák (gondolati válaszreakciók és kimenetelek) az egyes tudatszinteken:
1-: nem indulok el, mert túl veszélyes. Ma nem dolgozom.
2-: veszélyes, de muszáj dolgoznom. Majd csak lesz valami. Pánikolva és szorongva elindulok, végigizzadom az utat. Szerencsétlen áldozata vagyok a körülményeknek.
3-: meg tudom csinálni, ügyes vagyok, nem lesz semmi baj, elindulok. Bízok és végigdrukkolom, de azért kicsit élvezem is. Hős vagyok.
4-: Jé, jeges az út. Elindulok, és jégmentes úton megyek-nem kell tudnom, hogyan…..(mire odaért a kis hegyi szerpentinen megjelent a semmiből egy sószóró autó, így felvezetéssel biztonságosan ért célba.)
5-: a példa nem értelmezhető erre a tartományra, mert egyrészt nem “kell” munkába mennie, másrészt ha menni akar, “nincs jeges út”.
Az 5. szint lehetetlennek, a 4. kivételes szerencsének tűnik az 1-2. szint számára, a 3. szint felelőtlennek.
Mi a különbség?
- szint: feladja, el sem indul, és ezt racionális, sőt az egyetlen helyes döntésnek tartja.
- szint: bizonytalan benne, hogy sikerül, mégis enged a nyomásnak, és elindul, de a magas félelemszint miatt végigszenvedi az utat- sok energiát veszít.
- szint: kihívásnak fogja fel, bizalmat szavaz magának, kontrollálja a félelmét, a sikerélményből, (hogy megcsinálta) a végén visszanyeri azt az energiát, amit a félelme legyőzésébe fektetett.
- szint: eltakarítja maga előtt az akadályokat erőlködés nélkül – az irracionális válasza egy racionálisan “nem lehetséges” szituációra tudati erőt hordoz, amivel átírja a racionális tartományt – nincs energiavesztesége
- szint: nincs akadály – mert az elméjében sincs
A munkahely egy vidéki kórház, ahová a 4. tudatszintű főhősünk tartott. Egyik kollegája nem jött be aznap a jeges útra hivatkozva (1. tsz). Másik kollegája pánikrohammal küzdve ért célba, ő egész nap stresszes és fáradt volt. (2. tsz). Harmadik kollegája büszkén mesélte egy kávéval a kezében, hogy legyőzte a sárkányt, és milyen kalandos útja volt (3. tsz)
